A   B   C   CS   D   E   F   G   GY   H   I   J   K   L   M   N   NY   O   Ö   P   Q   R   S   SZ   T   TY   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS 
Nincs kép
 
Vaskó Tamás

Született: 1984.02.20.



 12 alkalommal volt válogatott a következő klubokból: Újpest FC  (1.-3.) Bristol City  (4.-11.) Avellino  (12.)


Csapatai (játékosként): 2002–2010 Újpest FC , 2004–2005 Tatabányai Bányász SC , 2007–2008 Bristol City, 2008–2009 Avellino, 2010–2012 Videoton FC , 2012– KTE - Phoenix Mecano 

 

Pályafutását Újpesten kezdte, 2002-ben lett a csapat profi játékosa. Az NB I 2003–2004-es idényében mutatkozott be, két bajnoki találkozón játszott. Mivel pályára lépett a szezon során, így tagja volt a bajnoki ezüstérmet nyert csapatnak. A bajnoki második helyezés értelmében az Újpest indulhatott a következő évben az UEFA-kupa-selejtezőjében.
Dacára a kupaindulásnak Vaskó nem maradt a fővárosi egyesületnél, a teljes 2004–2005-ös szezont az FC Tatabánya kölcsönjátékosaként játszotta végig. A bányászcsapatban jól megállta a helyét, 22 mérkőzésen jutott szóhoz, és hátvéd létére háromszor is be tudta venni az ellenfelek kapuját. Eddigi karrierje során máig ez volt gólszerzési szempontból a legtermékenyebb idénye. A jó teljesítményét látva meggyőzte az Újpest vezetőit arról, hogy értékes tagja lehet a lila-fehérek játékoskeretének, így visszahívták a kölcsönből.
A 2005–2006-os évben az Újpestnél nem kapott akkora szerepet, mint a Tatabányánál, ennek ellenére így is 15 mérkőzést játszott a bajnokságban, sőt kétszer gólt is szerzett. Előbb 2005. augusztus 6-án a Vasas SC ellen, majd 2006. május 28-án a Győri ETO FC ellen talált be. A csapat a Debreceni VSC mögött a második helyen végzett az NB I-ben, így az UEFA-kupa 2006–2007-es kiírásában indulhattak.
Az Újpestnek a selejtező 1. fordulójában kellett bekapcsolódnia a kupasorozatba, az ellenfél a svájci másodosztályban induló, de liechtensteini illetőségű FC Vaduz volt. Az első találkozót július 13-án rendezték a Szusza Ferenc Stadionban, ahol kiábrándító, 4–0-s vendégsiker született. Bár Vaskót nevezték a mérkőzésre, de játéklehetőséget nem kapott. A súlyos vereség után Bicskei Bertalan távozott az újpestiek kispadjáról, helyét Valérie Billen vette át. A Rheinparkban rendezett két héttel későbbi visszavágón július 27-én Vaskó pályafutása során először játszhatott klubcsapatok számára kiírt nemzetközi mérkőzésen, rögtön kezdőként. A bemutatkozás az idegenbeli 1–0-s Újpest FC siker ellenére sem sikerült túl fényesre, mivel a Vaduz 4–1-es összesítéssel kiejtette a magyar ezüstérmest. Vaskónak máig ez az egyetlen nemzetközi kupamérkőzése. Fiatal kora ellenére Újpesten ő viselte a csapatkapitányi karszalagot az idény során. A bajnokságban 27 alkalommal játszott az idény során, gólt mindössze egy alkalommal tudott szerezni, 2007. március 31-én a Pécsi MFC vendégeként játszottak, ahol az ő találatával nyertek 1–0-ra. Az idényt a csalódást jelentő 4. helyen zárták, noha versenyben voltak a bajnoki címért is.
A gyenge bajnoki helyezés ellenére több iránta érdeklődő klub is akadt. A Southampton FC-nél próbajátékon is volt egy norvégiai edzőtábor keretein belül, végül a megállapodás elmaradt.
A 2007–2008-as idényben BFC Siófok ellen még pályára lépett július 21-én a bajnokság elején, de ezt követően a Bristol City FC-nek kölcsönadták. A hírt augusztus 2-án hozták nyilvánosságra, a kölcsönadási szerződés 1 évre szól. A Bristol opciós joggal rendelkezik, éa mennyiben elégedettek lesznek Vaskóval, 2008 nyarán akár végleg meg is vásárolhatják a válogatott védőt. A megállapodás pontos részleteit a két klub nem hozta nyilvánosságra. Az angoloknál 17 bajnoki találkozón játszott, december 29-én a Burnley FC ellen győztes gól szerzett. Mind az FA Kupában, mind az Angol Ligakupában bemutatkozott már a szigetországban.
2012 nyarán a Videotontól a Kecskemét csapatába igazolt.

A magyar labdarúgó-válogatottban 2007. február 7-én debütált Lettország ellen.

(Forrás: Wikipédia)

 

Sikerei: Háromszor volt bajnoki ezüstérmes (2003-2004, 2005-2006-os magyar labdarúgó bajnokság - Borsodi Liga 2009-2010-es magyar labdarúgó bajnokság - Soproni Liga ). 2010-2011-ben magyar bajnok volt.

 
Válogatottságai
 
# Időpont Mérkőzés Eredmény Csere Gól Klubból
1. 2007 (02-07) Magyarország - Lettország 2 : 0 Újpest FC
2. 2007 (03-24) Montenegró - Magyarország 2 : 1 Újpest FC
3. 2007 (03-28) Magyarország - Moldovai Köztársaság 2 : 0  36' Újpest FC
4. 2007 (08-22) Magyarország - Olaszország 3 : 1 Bristol City
5. 2007 (09-08) Magyarország - Bosznia és Hercegovina 1 : 0 Bristol City
6. 2007 (09-12) Törökország - Magyarország 3 : 0 Bristol City
7. 2007 (10-12) Magyarország - Málta 2 : 0 Bristol City
8. 2007 (10-17) Lengyelország - Magyarország 0 : 1 Bristol City
9. 2007 (11-17) Moldovai Köztársaság - Magyarország 3 : 0 Bristol City
10. 2007 (11-21) Magyarország - Görögország 1 : 2 Bristol City
11. 2008 (05-31) Magyarország - Horvátország 1 : 1 Bristol City
12. 2009 (03-28) Albánia - Magyarország 0 : 1 Avellino




 
 
Előzmények
Válassz a listából