Az előzetes elképzelések szerínt a világbajnoki selejtezők során a hazai mérkőzéseken mindenképpen nyerni kellett és idegenben legalább egy pontot szerezni. Tehát a cél a döntetlen elérése volt.

A mérkőzés elején válogatottunk védekezésre rendezkedett be. Óvatosan játszottunk, arra számítva, hogy a hazaiak lerohanással próbálkoznak, de ez nem következett be. Csapatunk mintha ezt nem akarta volna elhinni. Egész első félidő alatt vártak, a norvégok pedig nem rohantak. Így meglehetősen unalmas labdázgatással telt az idő.
A szünet után a vendéglátók úgy döntöttek, ha roham kell, hát legyen. Átvették a mérkőzés irányítását és megszerezték a vezetést is. A mieink most úgy érezték minden rendben. A norvég támadások után mi következünk. Játszani kezdtünk és Fazekas László  szerzett is egy gólt, de a játékvezető ezt érvénytelenítette. Ezután azonban nem szüneteltek a támadásaink és Kiss László  remek bemutatójával két perc alatt fordítottuk meg a mérkőzés állását.

Nagyszerű harci morálról tett bizonyságot a csapat a kezdeti tétovázás után. Idegenben fordítottunk, amire nagyon régen nem volt példa tétmérkőzésen! A három selejtezőn szerzett öt pont bírtokában nyugodtabban várhattuk az angol csapatot Budapestre.