Még nem sokszor találkoztunk Dánia csapatával. Összesen öt alkalommal és mindannyiszor győztünk (gólarány 23-1). Legutóbb az EB küzdelmeiben 6-0, 0-2 arányban léptük le az északi csapatot.

Nagyon gyorsan sikerült a hazaiaknak gólt elérniük. Ez felerősítette győzelmi vágyaikat, amit válogatottunk szinte azonnal igyekezett lehűteni a kétpercen belüli egyenlítéssel. Bene  harminc méteres lövése a bal kapufa mellett csapódott le és a labda a vetődő kapus hasa alatt a hálóba csúszott. De a felcsillant győzelmi esély rendkívül elszánttá, mindenre elszánttá tette a dánokat. Most, hogy veszni látták a lehetőséget rendkívül keményen, mondhatnánk úgy is, hogy durván kezdtek játszani. Sajnos ennek több súlyos következménye is lett. Előszőr Dunai II. -t rúgta meg Larsen, olyan súlyosan, hogy le is kellett cserélni. Az eset után két perc sem telt el és a dán kapus belerohant a támadó Albert ba, aki a földön maradt. Amíg ápoltuk a sérült játékost, a hazai csapat ismét vezetéshez jutott. Albert  már nem tudott visszatérni a pályára. Mintegy a történtek megtorlásaként Farkas  gyorsan egyenlített és következett a szünet.
A második játékrészben elkeseredett küzdelem folyt a győztes gólért. Ebben a csatában mi voltunk fölényben, annak ellenére, hogy alaposan át kellett szervezni sorainkat a sérülések miatt. Végül mégis a dánok vették be a mi kapunkat. Válogatottunk tovább küzdött, de már csak a kapufát találtuk el egy Mészöly  fejessel.

Sajnos ezzel a vereséggel a Mexikóba jutás kezdett elérhetetlennek látszani. A helyzetet súlyosbította, hogy Albert  térdszalag szakadása lehetetlenné tette hogy a válogatottban számításba jöjjön. Még a leggondosabb kezelés mellett is csak lassan épült fel. A nemzeti tizenegyben két év múlva láthattuk újra.