Csapatunk a repülőtéren találkozott a Reál Madrid játékosával, Di Stefanóval, aki azt jósolta, mint mások: nehéz mérkőzés vár a magyar csapatra, a franciák gyorsabbak nálunk.

Lehet, hogy egyébként gyorsabbak voltak, de most... Sokkal jobban kezdtük a mérkőzést és az első negyedóra végére folyamatos akcióink meg hozták gyümölcsüket. Két perc alatt kétszer találtak csatáraink a francia hálóba. A félidő hátra lévő részében is fölényben játszottunk.
A második játékrészben még mindig az történt amit mi akartunk. Csatáraink szellemesen, ügyesen szőtték az akciókat, a védelem pedig fegyelmezetten és magabiztosan látta el feladatát. Érdekes jelenet volt, amikor Tichy  berúgta válogatottunk harmadik gólját. Karjait széttárta és sírva fakadt. Ezt a jelenetet a francia televízióban is többször lehetett látni. De mintha ez a gól lett volna az ébresztő a hazai csapatnak. Fergeteges hajrába kezdtek. Az első, a meglepetés erejével ható góljuk után azonban többször már nem boldogultak a védelmünkkel.

A magyar csapat játéka még a francia közönségnek is tetszett és levonuló válogatottunknak tapssal köszönte meg a számukra nem sikeres, de legalább szép találkozót. Mindenki elismerte labdarúgóink teljesítményét és azt mondogatták: ilyen jó magyar csapattól nem volt szégyen kikapni.