Ez a harmadik találkozásunk volt a walesiekkel és az első kettőre nem szívesen emlékeztünk. Az 1958-as VB csoportmérkőzéseken egy döntetlen és egy vereség. Ez utóbbi jelentette azt, hogy búcsúznunk kellett a további küzdelmektől.
Volt tehát miért elégtételt vennünk.

Hallatlan becsvággyal kezdett a csapat. Az első percben már a vendégek hálójában táncolt a labda. Továbbra is lendületesen támadott válogatottunk és újabb gólt szerzett. A walesiek sem hagyták magukat. Az első "ijedelem" után magukhoz tértek és komolyabb ellenállást kezdtek tanusítani. Megszerezték a szépítő gólt és a védelmük is hatékonyabban látta el a feladatát. Az egész félidőben nagy iramot diktált csapatunk és irányította a játékot.
A második félidőre mintha válogatottunk nem bírta volna a saját maga által diktált iramot. A vendég csapat viszont igen. A kissé kifulladt magyar csapat kezéből kezdett kicsúszni az irányítás és egyre inkább a walesiek kerültek fölénybe. Már nem veszélyeztettük annyit a vendégek kapuját de egyre többet kellett a támadások elhárításával foglalkoznunk. Annyira megváltozott a játék képe, hogy a szigetországiak egyenlítettek is. Komoly veszélye volt annak, hogy akár a győzelmet is megszerezhetik, de legjobb esetben is csak a döntetlen megtartására volt esélyünk. A mérkőzés végén azonban kaptunk egy ajándék 11-est és ezzel végül javult a Wales elleni mérlegünk.

Most is bebizonyosodott, hogy technikailag és taktikailag a világ élvonalához tartozunk, de erőnlétileg messze elvagyunk maradva. A korszerű labdarúgáshoz pedig elengedhetetlen, hogy a labdarúgók 90. percig legyenek képesek teljes erőbedobással küzdeni.