Az előző Svájc elleni világbajnoki selejtező mérkőzést a nyolcvanhetedik percben veszítettük el. Reméltük, hogy hazai környezetben sikerül jobban koncentrálni, mert most nagyon sokat jelenthetett volna egy győzelem. (Meg máskor is!) Ezt a győzelmet akarta látni az a szokatlanul sok néző is akik a stadionban összegyültek. Ennyien az 1991-es magyar-szovjet óta nem voltak válogatott találkozóra kíváncsiak.

Küzdelmes és nem túlzottan szép mérkőzést láthattak a szurkolók. A vendégek elsősorban a "gólt nem kapni" elvnek megfelelően játszottak, de időnként, ha lehetőség kínálkozott támadásokkal is megpróbálkoztak. Mi is igyekeztünk, de nem volt az akcióinkban elég átütő erő.
A második félidő végre sikerrel koronázta próbálkozásainkat és megszereztük a vezetést. Kicsit élénkebb is lett a játék, de az igazán izgalmas események a mérkőzés végén történtek. Csak pár perc volt vissza, amikor végre úgy látszott, az utolsó percek most nekünk dolgoznak. Nagy Norbert  hatalmas, kihagyhatatlan gólhelyzetbe került és ha belövi minden eldől. De nem lőtte be. Nem úgy mint a másik oldalon a mi kapunkba Chapuisat. ő bezzeg nem hibázott és egyenlített. Akkor amikor már szinte vége is volt a mérkőzésnek. Szinte, hiszen a svájci Kunz-nak sikerült még a keresztlécre emelnie.

Most legalább döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést. Azonban az események alakulása miatt mindenki elvesztettnek érezte a találkozót. Azonban még nem volt reménytelen a továbbjutás.