A világbajnoki küzdelmek közé ékelt válogatott találkozó célja talán az lehetett, hogy játékban maradjon a csapat, de egy súlyos téttől mentes mérkőzésen legyen alkalmuk a játékosoknak "lazítani", felszabadultan, könnyedén játszani.

A találkozó nem egészen így alakult. Az első félidőben nem bírtak egymással a csapatok. No nem azért, mert a nagy küzdelemben nem bizonyult egyik sem jobbnak, hanem azért, mert jószerével játék sem folyt a pályán. Annyira így volt ez, hogy már félóra is eltelt a mérkőzésből és még egyik kapusnak sem kellett védenie. A szorványos és erőtlen támadásokat a védelmek megállították és izgalomra nem volt semmi ok. Mindkét csapat nagyon gyengén teljesített. Különösen feltűnő volt a mieink kedvetlen, bágyadt, levert játéka.
A második félidőben is minden úgyanígy folytatódott volna, de védelmünk mindjárt a kezdés után hibát követett el, amit a svédek könyörtelenül ki is használtak. Ettől kezdve a hazaiak voltak a játék képének meghatározói. Negyed órával az első gól után a védelem újabb hibáját kihasználva, már másodszor vették be a kapunkat. Sőt rögtön ezután 11-eshez jutottak. A labdát azonban L. Eriksson a bal kapufa mellé gurította.

Nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtott a magyar csapat és sima vereség lett a kirándulás vége. Most is látszott, hogy nincs a válogatottban igazi irányító, aki képes lenne összefogni a csapatot, szervezni a támadást és a védekezést.