Az első csoportmérkőzés és rögtön Anglia ellen. (A találkozón ugyanaz a játékvezető bíráskodott, mint aki a 6-3-ra végződött "Az évszázad mérkőzésé"-t vezette 1953-ban!)
Most időben elutazott dél-amerikába a csapat és volt idő megszokni a klímát, a körülményeket és egymást. Úgy tünt, hogy ez sikerült, hiszen mindenki jó állapotban volt testileg és lelkileg is.

Amint megkezdődött a mérkőzés látni lehetett, hogy ez nem ugyanaz a csapat, amelyik az előlészületi mérkőzéseken néha csak szenvedett. Szinte lerohantuk az angolokat és eltelt nyolc perc mire a kapunk közelébe tudtak kerülni. A taktika szerínt elől csak három csatár maradt. Fenyvesi  gyakran húzódott hátra a védelem munkáját segíteni, míg Rákosi  az angolok játékmesterét Greavest őrizte.
Vezető gólunk egy tizennyolc méteres nagyerejű lövésből született, amely átszállt a kapus felett, hogy csak a hálóban álljon meg.
Az egyenlítés egy furcsa ítélet következménye volt. Az angolok egy szögletrúgásnál egyszerűen ellökték Grosics t és így jutottak lövéshez. A kapuba tartó labdát Sárosi  kétségtelenül kézzel ütötte el. A kapus lökéséért szabadrúgást kellett volna ítélni, ám a játékvezető inkább a kezezés miatt adott 11-est. De a játékkedv az angolok egyenlítése után is megmaradt. Továbbra is mi támadtunk többet. Az egyik akciónkat Albert  vezette. Kihúzódott a balszélre és elvitte a labdát a középhátvéd mellett. Már csak a kapussal állt szemben, aki rátámadt, de egy csellel őt is becsapta. Ezzel azonban már nagyon rossz szögbe került. A kapufa mellé pedig beállt, az időközben visszaért Wilson. Csakhogy Sándor  is kísérte a támadást és most középről kérte a labdát. Mivel Sándor  sokkal jobb helyzetben volt mint Albert , ezért Wilson elmozdult felé, mert nyílván való volt, hogy ő fogja kapni a labdát. Ebben a pillanatban Albert  a jobbkapufa és a védő között a hálóba lőtt.

Végülis nagyon jól kezdődött ez a világbajnokság. Nem egyszerűen "csak" legyőztük az angol csapatot, de jól is játszottunk. Ez utóbbi pedig a további szereplés szempontjából nagyon fontos volt.