Az olimpia előtti egyik fontos előkészületi mérkőzésünk volt ez. Sőt a még hátra lévő ellenfeleket figyelembe véve a legjelentősebb.

Nagyszerű játékkal szórakoztattuk a közönséget. Minden támadást tökéletesen kijátszottunk és a gólt berúgni már nem volt nehéz. A németek elszántan, lelkesen néha elkeseredetten védekeztek és legfőképpen sokan. A három hátvéd szinte el sem mozdult a kapujuk elől. A magyar csapat fölényét mutatja, hogy e vendégek összesen kétszer tudtak lövést küldeni a kapunkra.
Sajnos a találkozón Sándor  súlyosan megsérült és az olimpiai keretben továbbra már nem jöhetett szóba.

A labdarúgásunkkal akkor foglalkozó szakemberek most is felfigyeltek a hibákra. Legfőképpen azt tartották feltétlenül kijavítandónak, hogy a hátra vont középcsatár helyett, az egész belsőhármas hátra húzódik ezzel csökkentve a támadások hatékonyságát. (A hátravont középcsatár feladata ugyanis az volt, hogy az ellenfél védőit magára húzza, így teret adva a csatárok kiugrásainak.)

Az NDK statisztikák szerínt ez a találkozó nem volt hivatalos mérkőzés, mert ők olyat csak négy hónappal később játszottak. Mi ezt másképpen gondoljuk.