Régi nagy ellenfél az angol válogatott. Volt olyan idő is, amikor minimum azonos erőt képviseltünk. De ma már...
Még gólt is tizennyolc éve sikerült utoljára elérnünk ellenük, győzelmet pedig 1962-ben. Legutóbb három éve mi jártunk Angliában és háromgólos vereséget szenvedtünk. Most ők jöttek el hozzánk.

Meglepően összeszedetten játszott a magyar válogatott. Minden szempontból egyenrangú ellenfelei voltunk a vendégeknek. Időszakonként határozott fölényben játszottunk és ígéretes helyzeteket is teremtettünk. Az bosszantó volt, hogy míg a mi helyzeteink csupán ígéretek maradtak, addig az angolok néhány szorványos támadásuk után az egyik eredményeként 11-eshez, majd vezetéshez jutottak.
Csapatunk tovább harcolt és támadott. Mindent megtett, hogy elkerülje a vereséget. Meglepődve láttuk, hogy még a második félidő közepén is mennyi energia volt játékosainkban. Úgy tünt azonban, hogy Seaman bravúrjai megmentik a vendégek kapuját a góltól. Végre azután egy szabadrúgást sikerült olyan nagyszerűen meglőni, hogy az védhetetlenül vágódott az angol kapu bal felső sarkában. (Tizennyolc év után újra magyar lövés eredményeként került a labda az angol kapuba!)

Értékes és bíztató döntetlen született a kitűnő angol válogatott ellen. Sajnos ez a győzelem sem tétmérkőzésen született, mint mostanában a legtöbb jó eredmény.