1984 óta kétszer itthon kétszer pedig idegenben játszottunk a norvégokkal és mind a négy találkozó gól nélkül ért véget. Tulajdonképpen egy ugyanilyen eredménnyel most is kiegyeztünk volna.

Az első félidő a hazaiak fölényét hozta. Fölényt igen, de gólt nem! Sőt, még komoly helyzetet sem. A védelmünk kitűnően látta el feladatát.
A szünet után már ez a fölény sem volt tapasztalható. Több támadást is vezettünk, igaz ezek sem voltak veszélyesek. Már tíz perc sem volt a mérkőzés végéig és minden jel arra mutatott, hogy újabb, sorrendben az ötödik összecsapás végződik gól nélküli döntetlennel. A mieink talán már ennek örültek. Mint kiderült, korán.
Egy hazai szabadrúgás után a labda a hálóban kötött ki. Valóságos pánik tört ki a sorainkban és fejetlenül kezdtünk támadni. A vége az lett, hogy Rekdal az utolsó hét percben mesterhármast ért el.

Ez igazán elkerülhető vereség volt. De nem kerültük el. Így elúszott az idegenbeli pontszerzés.