Egy hónapja még Argentínában játszott a válogatott és közben Iránba is kirunccantunk egy mérkőzés erejéig. A sok utazás valószínűleg nem múlhatott el nyom nélkül a csapat felett. Ettől függetlenül is a spanyol csapat volt az esélyesebb, ráadásul otthon fogadták a mieinket.

Esélyeshez méltóan kezdtek a hazaiak. Az egész első félidőben szinte megállás nélkül támadtak. Gyors, technkiás és energikus labdarúgóik sok helyzetet dolgoztak ki, de gólt nem tudtak elérni. Ebben nagy szerepe volt a hősiesen, teljes erő bedobással küzdő magyar védelemnek.
A második félidőre mintha kicsit fásulttá vált volna a spanyol válogatott. A sok első félidei hiábavaló támadás kedvüket szegte és most mi következtünk. Enyhe fölénybe is kerültünk, sőt egy remek csere folytán a vezetést is megszereztük. Pusztai  alighogy a pályára lépett, első labdaérintésével (fejessel) rögtön a kapuba talált. Ez a gól kicsit felrázta a vendéglátókat is és tíz perc múlva ki is egyenlítettek. Ebbe az eredménybe mindkét csapat belenyugodott. Gólok már nem estek, sőt események sem nagyon.

Az előzetes várakozáshoz képest az eredmény számunkra hízelgő volt, de a játékkal nem lehettünk megelégedve.