Előző 472. Európa-bajnoki döntőbe a harmadik helyért (IV. Európa-bajnokság - Belgium) Következő

Belgium
  2:1  
(2:0)
Magyarország

Időpont: 1972.06.17. Helyszín: Liége, Rocourt-stadion Térkép
Vezette: Boström, svéd Nézőszám: 8000
Felállás
 
További információk
 


Szövetségi kapitány: Illovszky Rudolf 

Góllövők: Lambert/23 , Van Himst/28 , Kű Lajos /52

Cserék: Zámbó Sándor  -> Szűcs Lajos  /46

Kiállítások: nem volt kiállítás
Kommentár:

A két csalódott csapat mérkőzésére alig volt kíváncsi a közönség, pedig a hazai együttest láthatták.
A hazai (belga) lapok már előre elkönyvelték a harmadik helyet. A magyar szövetségi kapitány, elismerte a belga csapat esélyességét, de felhívta a figyelmet arra, hogy a mérkőzés a pályán dől el.


Az első húsz perc azt mutatta, hogy bizony a pályán mutatott játék alaposan rácáfolhat az előzetes várakozásokra. Kimondottan jól és sokat ígérően játszott csapatunk. Ekkor azonban két védelmi hiba miatt öt perc alatt szálltak el a remények. Előszőr Lambert csapta be Páncsics ot majd Juhász Péter t és lőtt a kimozduló Géczi  fölött a hálóba. Öt perc múlva ismét Lambert volt az egyik főszereplő, aki a kapu elé gurította a labdát. Páncsics  bár elérte, de valamilyen okból nem elrúgta, csupán átlépte. Ezzel megzavarta kapusunkat és lehetőséget teremtett az üresen álló Van Himst számára, aki nyolc méterről nem is hibázott. Ettől kezdve a magyar válogatott enerváltan, kedvetlenül játszotta végig a félidőt.
A második játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott. Az első percekben Kozma  ívelte magasan a belga kapu elé a labdát. A felugró Kű t Heylens egyszerűen ellőkte. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette. Ez a szépítés még visszahozta a reményeket és újra támadni kezdtünk. Mostmár azonban a hazaiak minden eszközt megragadtak, hogy megtartsák a vezetést. Nagyon kemény, helyenként durva lett a játék, s ebben elsősorban a belgák voltak a vétkesek. Bármilyen hősiesen küzdöttünk is, az eredmény már nem változott.


Az Európa-bajnokságon végeredményben a negyedik helyen végeztünk. A bajnoki cím az NSZK csapatáé lett. Általában az volt a vélemény, hogy igazságos sorrend alakult ki.



 
 
Előzmények
Válassz a listából