Derültséget okozott az iráni szövetségi kapitány neve, ami kissé emlékeztetett egy kiváló magyar kapitányéra. Ugyanis a vezetőt Bajotinak hívták.
Sokan jóindulatúlag mosolyogtak azon a kijelntésén is, hogy nem félnek a magyaroktól.

Az első félidő, mintha igazolni látszott volna az irániak optimizmusát. No nem mintha különösebb veszélyt jelentettek volna, de meglepően jól adogattak és helyenként egészen mutatósan játszottak. A szünetig csak szerény, egygólos előnyre sikerült szert tennünk. Bár az igazsághoz tartozik, hogy már ebben a játékrészben is háromszor betaláltunk a kapuba, de két gólunkat érvénytelenített a játékvezető.
A második félidőben viszont már nem volt kérdés, ki a lesz a győztese a két ország közötti első találkozónak.

Magabiztosan győztünk a szerény képességű ellenféllel szemben. A találkozó után az iráni kapitány kijelentette, szívesen látná a sportszerű magyar csapatot egy visszavágóra.

Az MLSZ állásfoglalása alapján az olimpiai torna azon mérkőzéseit amikor nemzeti válogatottal játszottunk, hivatalos nemzetek közötti találkozónak tekinti. Ezért került ez az öszzecsapás a "nagy válogatott" mérkőzései közé.