San Marino válogatottja még nem vendégeskedett nálunk, sőt egyáltalán nem játszott még egymással a két csapat. Mindenesetre abban senki sem kételkedett, hogy a kis ország szerény képességű csapatának legyőzése nem jelenthet gondot, legfeljebb abban tértek el a jóslások, hogy hány góllal leszünk jobbak. A pár napja Svédországban elért döntetlen csak megerősítette ezt a véleményt.

Megkezdődött a mérkőzés és furcsa módon az első említésre méltó magyar helyzetre majdnem tíz percet kellett várni. Mentek azután sorra a jobbnál jobb támadások, helyzetek, kapura lövések de ami a legfontosabb lett volna, a gól, az nem akart megszületni. Pedig valóban nagy volt a különbség a két válogatott között. Annyira, hogy nagyon meglepett bennünket még az az egyetlen kapuralövés is, amit a vendégek a harmincadik perc környékén megkíséreltek. A szurkolók bíztatása néha már türelmetlenségbe csapott át. Érthetően, hiszen vezetnünk kellett volna. A san marinoi labdarúgók pedig igazán nem a korszerű változatát játszották ennek a játéknak. Mindig oda futottak, ahol a labda volt és minden eszközzel a támadások megakadályozására törekedtek. Semmi taktika, semmi összjáték, semmi ötlet. Igaz, ha ugyanezek az erények jobban működnének nálunk, akkor mindent egybe véve sem kellene egy kicsit szégyenkezve, 0-0-ás állásnál az öltözőbe vonulni.
A második játékrészben döntő szerepe volt annak az egyetlen cserének, amit a szünetben a szövetségi kapitány elvégzett. Alig pár perc folyt a félidő, amikor Lipcsei  jobbról végzett el szögletet. A középre került labdát a kapunak háttal álló Gera  mellel tette maga elé és ollózva, hat méterről küldte a háló bal felső sarkába. A meglepett kapus reflex mozdulattal még ugyan bele ütött, de így is megvolt végre az első találat és nem is akármilyen. Ettől kezdve igazán élénk lett a játék. A vendégek érezhetően kezdték megérteni, hogy minden hiába. Ezt az érzésüket ismét Gera  erősítette fel. Most tizenöt méterről lőtt óriási bombát a jobb felső sarokba. Ettől kezdve szinte csak nálunk volt a labda. Kicsit talán könnyelművé is vált a csapat, mert sok lehetőség maradt ki. Végül az utolsó percekben újra megrezdült a háló. Ezúttal ismét Gera  volt a gólszerző, most azonban hat méterről fejessel juttatta a labdát a bal sarokba.
Három Gera  gól, három kézenátfordulásos szaltó (ezt a tornamutatványt végzi el a csatár minden gólja után). Ez nem csak szép látványt és győzelmet, hanem mesterhármast is jelentett.

Az első félidőben már-már úgy látszott, hogy egy olyan mérkőzésen lesznek gondjaink, amelyet felszabadult örömjátékkal kellene megnyerni. Szerencsére a második félidőre akadt egy fantáziával és merészséggel megáldott befejező csatárunk.
Két forduló után a lista első helyén álltúnk. Csak így tovább!