Dátum Esemény
1912. 05. 05. - 07. 22. Az V. újkori olimpiai játékokon 116 magyar versenyző indult (valamennyien férfiak). Szereztünk három arany, két ezüst és három bronzérmet, valamint három negyedik, két ötödik és két hatodik helyezést. A felvonuláson csapatunk nem az osztrák zászlót vitte, hanem a MOTESZ lobogóját és "Ungern" feliratú táblát. Mint később az eredményhírdetésekkor többször kiderült, Muzsa Gyula a NOB magyar tagja címeres-koronás zászlót is hozott magával és az ünnepélyes alkalmakkor ez kúszott fel az árbócra.
1912. 05. Labdarúgóink előszőr szerepelnek olimpián. Az anyagiak előteremtése nehézségekbe ütközött. Több országra kiterjedő "olimpiai portyát" szerveztek de ezen felül adományokra is szükség volt. A szerencsétlen sorsolás miatt az első fordulóban Angliával játszottunk és vereséget szenvedtünk, de hátra voltak a vigaszdíjmérkőzések. Itt teljes sikert aratva nyertük meg a vigaszdíjat.
1912. 04. 15. Első útján jéghegynek ütközik és elsűllyed a Titanic. A brit luxusgőzös katasztrófája a polgári hajózás mindeddig legnagyobb tragédiája, 1503 ember életet követelt.
1912. 04. 14. 35. Magyarország - Németország 4:4 
1912. 03. 31. Az MTK  korszerű sporttelepét a főváros polgármestere adta át a 20.000 főnyi megjelentnek.
1911. 12. 17. 34. Németország - Magyarország 1:4  A mérkőzés után kaptak magyar labdarúgók előszőr állami kitüntetést.
1911. 11. 05. 33. Magyarország - Ausztria 2:0  ; Wagner Trophy
1911. 10. 29. 32. Magyarország - Svájc 9:0 
1911. 10. 14. Hunnia Filmgyár néven kezd működni az ország első filmgyára.
1911. 05. 23. Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia termeiben tartja 12. ülését a NOB. Az alapító-elnök Pierre de Coubertin báró is jelen van az eseményen.
1911. 05. 07. 31. Ausztria - Magyarország 3:1 
1911. 02. 12. A főváros polgármestere felavatta az FTC  méreteiben és megjelenésében is impozáns 26.000 ember befogadására almkalmas sporttelepét.
1911. 01. 08. 30. Svájc - Magyarország 2:0 
1911. 01. 06. 29. Olaszország - Magyarország 0:1 
1911. 01. 01. 28. Franciaország - Magyarország 0:3 
1910. 12. 18. Sosem látott ünnepséggel (dísztorna, nemzetközi verseny) emlékezik meg 25 éves fennállásáról a Budapesti Torna Club (BTC) . Az egyesület a magyar labdarúgás "alapítója", és sokáig egyik meghatározó klubcsapata volt.
1910. 11. 06. 27. Magyarország - Ausztria 3:0 
1910. 05. 26. 26. Magyarország - Olaszország 6:1  Ez az első találkozó a két nemzet válogatottjai között.
1910. 05. 01. 25. Ausztria - Magyarország 2:1 
1910. 02. 01. A népszámlálás adatai szerínt Magyarország lakossága 18.246.533 fő (ebből 9.944.657 fő magyar).
1909. 12. 04. Adorján János tervezte az első Magyarországon gyártott repülőgépet, amely ezen a napon emelkedik a levegőbe.
1909. 11. 07. 24. Magyarország - Ausztria 2:2 
1909. 08. Előszőr került kiírásra a Magyar Kupa.
1909. 07. 25. Elsőként egy francia, Louis Blériot repüli át a La Manche-csatornát.
1909. 05. 31. 23. Magyarország - Anglia 2:8 
1909. 05. 30. 22. Magyarország - Ausztria 1:1 
1909. 05. 29. 21. Magyarország - Anglia 2:4 
1909. 05. 29. - 31. A VI. FIFA kongresszus Budapesten zajlik. A kongresszuson sikerült a labdarúgó szervezetek közötti ellentéteket elsímítani. Az esemény tiszteletére a Millenáris-pályát kibővítették és még fedett állóhelyekkel is ellátták. Ilyen pálya Anglián kívül sehol sem volt akkoriban. Három mérkőzést is játszottunk a kongresszus három napján. Ezt a három napot "foci pünkösd" néven is emlegették.
1909. 05. 02. 20. Ausztria - Magyarország 3:4 
1909. 04. 04. 19. Magyarország - Németország 3:3 
1908. 12. 28. Európa eddigi leghatalmasabb földrengése Szicíliát (Messina, Regrio di Calabria) súlytja. A halálos áldozatok száma meghaladja a 100.000-et.
1908. 11. 01. 18. Magyarország - Ausztria 5:3 
1908. 10. 01. Henry Ford bemutatja amerikában a T-modellt, amelynek tervezője a magyar Galamb József. Ez az első igazán olcsó, megbízható, könnyen kezelhető és így gyorsan népszerűvé váló úgynevezett "népautó". Népszerűségét jelzi az is, hogy nevet is kapott a használóktól "Tin Lizzi" (Bádog Lizi)
1908. 06. 10. 17. Magyarország - Anglia 0:7  Ez volt az első csata a szigetország válogatottjával. Volt még mit tanulnunk.
1908. 05. 03. 16. Ausztria - Magyarország 4:0 
1908. 04. 27. Az olimpiai játékok során, a 17:1-re végződött Dánia - Franciaország mérkőzésen a dán Sofus Nielsen 10-szer talált a kapuba. Nemzetközi mérkőzésen ennél több gólt senki sem rúgott. (Olyan viszont a következő olimpián is akadt aki beállította ezt a csúcsot.)
1908. 04. 27. - 10. 31. Londonban rendezik a IV. olimpiai játékokat. 22 ország 2035 résztvevője (36 nő) mérkőzött meg egymással 21 sportág 110 versenyszámában. A labdarúgás (férfi) olimpiai sportággá vált. A magyar labdarúgók is neveztek, de a kormány nem vállalta a résztvétel költségeit, arra hivatkozva, hogy 1905-ben nálunk lesz a FIFA kongresszusa és az is sokba kerül.. A szükséges 6000 korona helyett, 1200-at biztosított az olimpiai részvétel céljaira.
1908. 04. 27. - 10. 31. A IV. újkori olimpiai játékokon 63 magyar versenyző indult (valamennyien férfiak). Szereztünk három arany, négy ezüst és egy bronzérmet, valamint öt negyedik, egy ötödik és két hatodik helyezést.
1908. 04. 05. 15. Magyarország - Csehország 5:2 
1908. 01. 01. Megjelenik az Ignotus és Osváth szerkesztette Nyugat c. folyóirat első száma, amelyben fennállása során a magyar irodalmi élet legjelesebb képviselői dolgoztak.
1908. Ebben az évben született döntés arról, hogy mely találkozókat sorolják a "hivatalos nemzetek közötti találkozók" sorába. Ekkor kaptak minősítést az eddig lejátszott találkozók is. (Később is születtek döntések egy-egy vitatott mérkőzéssel kapcsolatban, legutóbb 2000-ben. Ekkor kerültek a listába a 121., 128., 165., 285., 286. és a 331. találkozó.)
1908. 16. és 17. nemzet Németország és Norvégia, akik a nemzetközi labdarúgó élethez csatlakoztak. A nemzetközi mérkőzések száma ebben az évben már 26 volt. Ettől az évtől kezdve már eltekintünk a mérkőzések számának és az újabb nemzetközi mérkőzéseket játszó országok követésétől.
1907. 11. 03. 14. Magyarország - Ausztria 4:1  Ez volt az első olyan magyar labdarúgó mérkőzés, amelyen filmfelvételt készítettek. A felvételeket kinematográfokkal készítették abból a célból, hogy a mérkőzés eseményei vidéki városokban bemutathatók legyenek.
1907. 10. 27. Jubileumi mérkőzést rendeztek annak emlékére, hogy magyar csapat tíz éve játszott előszőr nemzetközi mérkőzést. A két csapat most is, mint akkor, a BTC  és a Wienna Football Culb volt. Az ünnepségen részt vett Stobbe Ferenc  a magyar labdarúgás egyik alapítója, a kezdő rúgást pedig Kárpáthy Béla az MLSZ elnöke végezte el. Az eredmény 2:2 lett (tízéve a "sógorok" nyertek 2:0-ra).
1907. 10. 06. 13. Csehország - Magyarország 5:3 
1907. 05. 05. 12. Ausztria - Magyarország 3:1 
1907. 04. 07. 11. Magyarország - Csehország 5:2 
1906. 12. 24. Reginald Aubrey Fessenden kanadai feltaláló előszőr továbbít emberi hangot úgy, hogy vezetéket nem használ hozzá.
1906. 11. 04. 10. Magyarország - Ausztria 3:1 
1906. 10. 24. Haza hozzák II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hamvát Rodostóról és Kassán a dómban helyezik el végső nyugalomra.


 
 
Előzmények
Válassz a listából