Dátum Esemény
895. Magyar seregek vonulnak a Kárpát-medencébe, megkezdődik a honfoglalás.
850. Nem csak falvak lakói, de néha népek is játszottak egymással a brit szigeteken. Húsz-húsz fős angol és skót labdajátékos csapat küzd egymással Kildear-Castle mellett. Ez az első feljegyzés nemzetközi viadalról. A találkozót végül az angolok 3:2-re megnyerték.
800. 12. 25. III. Leó pápa császárrá koronázza Nagy Károlyt a Frank Birodalom uralkodóját.
800. -as évek Angliában kedvelt szórakozás az ún. határlabdázás, ahol egy-egy falu lakóiból állnak össze a nagylétszámú csapatok és megpróbálják a labdát az ellenfél területére juttatni cseppet sem finom eszközökkel. (Eredetét a rontások elűzésére vezetik vissza, amiket belegyömöszöltek a labdába és igyekeztek kirugdalni a településről.) Ilyen eseményről ír Walter Scott Rob Roy c. regényében.
793. 06. 08. A vikingek előszőr fosztogatnak Angliában és Írországban. Később többször betörnek Európa más részeibe is.
622. Mohamed próféta Mekkából Medinába menekül. Ez az év lesz az iszlám időszámítás kezdete.
600. Sevilla-ban (Hispania) egy a labdarúgáshoz hasonló játékot játszanak.
600. Elő-, és Hátsó-India több népénél elterjedtek a különböző labdajátékok.
400. Az amerikai kontinensen az indiánok törzsenként különböző céllal, különböző szabályok szerínt sokféle labdajátékot játszanak. A kaucsuk labda megjelölésére a "gumifa gyümölcse" kifejezést használják.
171. 03. 14. A megkötött békeszerződésekkel végetér az Európa nagy részére kiterjedő spanyol örökösödési háború.
149. Római csapatok lerombolják Karthágót.
105. Kínában egy hivatalnok (Csai Lun) felfedezi a papír készítésének technológiáját.
80. A római Colosseum (Amphitheatrum Flavium) felavatása.
64. 07. 18. Rómában óriási tűzvész pusztít.
30. 33. Jézus kereszthalála.
0.
0.
Kr. e. 6. Betlehemben megszületik Jézus.
Kr. e. 9. A rómaiak meghódítják Aquincumot. Erről a területről is kerültek elő a trigon és a harpasztum játékkal kapcsolatos emlékek, ábrázolások. Ezek Magyarország területén a legrégibb labdajátékkal kapcsolatos emlékek.
Kr. e. 27. A Római Birodalomban is nagyon népszerű szórakozásként űzik a labdajátékokat, talán a legnépszerűbb a trigon és a katonák körében a harpasztum volt.
Kr. e. 52. A britt szigetekről kiűzik a rómaiakat, Julius Ceasar légióit. A végső ütközet után a győztesek footballoztak a harctéren elesett ellenfelek koponyáival. (A labdázást a római katonák vitték be a szigetre.)
Kr. e. 73. Spartacus vezetésével rabszolgafelkelés robban ki a Római Birodalomban.
Kr. e. 100. Leírás a görögök episzkürosz (leginkább a krikettre hasonlít), valamint a rómaiak harpastum (talán leginkább a rögbihez volt hasonló, kitömött hólyaggal játszották) nevű sportjairól.
Kr. e. 206. Kínában népszerű népi sport lett a labdarúgás, megjelenik az első szabálykönyv. Már levegővel töltött labdát használnak.
Kr. e. 300. Kínában négyféle változatát is játszák a "labda rugdosás"-nak. Pálya körül, pályán és már játszották egy, illetve két kapura is.
Kr. e. 336. III. (Nagy) Sándor lesz Makedónia királya.
Kr. e. 490. A marathóni csatában a görög csapatok megállítják a perzsa hódítást.
Kr. e. 509. Kikiáltják a Római Köztársaságot.
Kr. e. 600. Lüdiában verik az első pénzérméket (elektron fémből).
Kr. e. 600. Spártában rendszeresek a labdajátékok, sőt a férfivá avatási szertartásnak is része.
Kr. e. 632. Az Írországban rendezett Tailtean-játékok műsorán szerepelnek labdajátékok.
Kr. e. 644. A 33. olimpiai játékokon bevezetik a lóversenyt és a pankrációt. Ezzel megszületik a játékok állandó programja.
Kr. e. 753. Romulus a Tiberis partján megalapítja Rómát.
Kr. e. 776. Olümpiában (Görögország) Zeusz tiszteletére megrendezik az első olimpiai játékokat.
Kr. e. 1000. A maja-kicse indiánok szent könyve , a Popol Vuh leírásában az istenek egy labdajáték keretében küzdenek meg egymással. ?
Kr. e. 1000. Dávid király létrehozza Izraelt.
Kr. e. 1000. Már minden földrészen elterjedtek a labdajátékok.
Kr. e. 1200. Kínában elkészül az ázsiai gondolkodásra talán legnagyobb hatást gyakorló könyv, a "Változások könyve" (Ji csing).
Kr. e. 1500. Mexikóban az aztékok a tlacstli nevű labdajátékot játszák, az olmékok labdájukat kaucsukból készítik.
Kr. e. 1792. Hammurapi a babiloni birodalom alapítója megalkotja az első (kőoszlopra vésve) fennmaradt, írott törvényeket.
Kr. e. 2000. Japánban is elterjed a labdarúgás, itt kemarinak nevezik. A játéktér 94-97 m hosszú és 14-24 m széles volt, négy sarkán egy-egy fa állt. A labda kerülete 66-75 cm lehetett. (A mai labda kerülete 68-71 cm!)
Kr. e. 2205. Kínában Csan császár uralkodása nagyon népszerűvé válik a labdázás kézzel ill. ütővel játszott formája.
Kr. e. 2400. Megkezdődik Stonehenge (Anglia), a megalit kultúra legismertebb kultuszhelyének építése.
Kr. e. 2500. Az első ismert szöveg egy egyiptomi piramisból, amely labdát említ.
Kr. e. 2600. A labdarúgás első ismert ábrázolása Kínában. Huang-ti uralkodása alatt a katonák képzésében kapott szerepet a játék. Egyes uralkodók sem vetették meg. Cseng Ti-ről azt beszélik, hogy még a kormányzást is elhanyagolta miatta. Az udvarban ünnepek alkalmával rendszeresen volt labdarúgás. A győztes csapatot virággal, gyümölcsel, borral és egy tömör ezüst tállal jutalmazták, a vesztes csapat kapitányát megkorbácsolták.
Kr. e. 2600. Egyiptomban megépítik Dzsószer király síremlékét a szakkarai lépcsős piramist. Ez a történelem első monumentális építménye.
Kr. e. 3000.

Kínában megjelenik a labdarúgás, cu-kü vagy cu-csü (bőrlabdát rúgni) néven. Több forrás a játék tanítóiként az északi területek nomádjait, minden valószínűség szerínt, a hunokat említi.

Kr. e. 3000. Ménész (Narmer) egyesíti Alsó-, és Felső-Egyiptomot. Ezzel Egyiptom első királya lesz és megalapítja az I. dinasztiát. Thot egyiptomi holdisten feltalálja megalkotja a hieroglifákat ez lehetővé teszi az írásbeli kultúra kialakulását.
Kr. e. 3200. Használni kezdik a kereket és az ekét.
Kr. e. 3500. A Közel-Keleten (Mezopotámia) használni kezdik a fazekaskorongot.


 
 
Előzmények
Válassz a listából