Amikor az első selejtező mérkőzésünkön a Népstadionban találkozott a két együttes az izlandiak csúfos vereséget mértek ránk. Nem a vereség nagysága, hanem a ténye volt megalázó. Most arra készült a válogatott, hogy otthonában fizet meg az amatőrökből álló gárdának. Más tétje már úgysem volt a mérkőzésnek.

A pályán azután nem volt szó semmiféle "visszafizetésről". A fogadkozások ellenére meglepően sima vereséget mértek ránk a néhány éve még igen szerény eredményeket felmutató izlandiak. Nem a győzelem, de még a döntetlen elérésére sem volt semmi esélyünk. Az esélyeket az sem javította, hogy az utolsó félórában tíz emberrel kellett játszanunk egy "buta" kiállítás miatt.

A szövetségi kapitány a mérkőzés előtt óvatosan és realistán annyit mondott a válogatottat alkotó játékosokról: "Nem azért vannak itt, mert ők a világ legjobbjai, hanem azért, mert nincs más." Meglepően őszinte megnyilatkozása volt ez Puskás Ferenc nek a leköszönő kapitánynak, aki bár tudhatta, hogy nagy sikerek biztosan nem várják, de amikor a magyar labdarúgásnak szüksége volt rá, akkor segített. Beugrott négy találkozóra.