Az "új Oroszországgal" most játszottunk előszőr. 1912-ben a "régit" két mérkőzésen összesen huszonegy góllal vertük meg úgy, hogy egyet sem kaptunk.
Most mások voltak az "előjelek". A mi szereplésünk minden túlzás nélkül csúfosnak nevezhető, míg az oroszok, illetve elődeik a szovjetek, otthon az előző huszonnégy világbajnoki selejtezőjükön összesen egy pontot vesztettek.
A meglévő csöppnyi matematikai esély csak akkor maradhatott volna továbbra is, ha most legyőzzük a házigazdákat.

Erre a győzelemre azonban a mérkőzésen látottak alapján nem volt semmi esély. Az első félidőben egyébként sem sok minden történt. Leszámítva azt a szép labdatovábbítást, amellyel szövetségi kapitányunk juttatta vissza a pályára az elkóborolt labdát. Megmozdulása tapsot is aratott.
A második játékrész meghozta a hazaiak góljait. Csapatunk pedig továbbra sem tudott érdemben beleszólni a játék alakulásába.

Közel egy órán át tartotta magát a csapat, ám egy-két figyelmetlenség és sima vereség lett a nóta vége.