Magyarország
![]() |
3:3 |
![]() |
(1:1) |
Svédország
Időpont: | 1973.06.13. | Helyszín: |
Budapest, Népstadion ![]() |
Vezette: | Lo Bello, olasz | Nézőszám: | 75000 |
Szövetségi kapitány: Illovszky Rudolf

Góllövők: Kozma Mihály



Cserék: Tóth András




Kiállítások: nem volt kiállítás Kommentár:
Mindenképpen győznünk kellett a továbbjutáshoz.
Most is nagyon jól kezdett a válogatott. Sőt gyors vezetéshez is jutottunk. Akkora energiával vetették magukat a játékba labdarúgóink, hogy úgy tünt elsöpörjük a svédeket a továbbjutás útjából. Sajnos a gól után most is, mint már annyiszor, kicsit visszafogottabbá vált a játékunk. S ugyan úgy ahogy más találkozókon is lassan feljött az ellenfél. A félidő végére már ők voltak a meghatározók és egyenlíteniük is sikerült.
A második játékrészben kicsit magára talált a cserékkel frissített magyar csapat. Már az első tízpercben sikerült sok helyzetet kialakítanunk, de gól egyikből sem lett. Amikor azonban rohamaink kicsit alább hagytak a svédek azonnal lecsaptak és ők szereztek vezetést. A közönség elemi erővel kezdte bíztatni válogatottunkat és mintha ez ismét energiával töltötte volna fel a labdarúgókat. Előbb egyenlítettünk, majd az újabb gól már az előnyünket jelentette. Támadásaink eredménye volt az a szabadrúgás is amelyet pár perccel a vezető gól után Kocsis
A csoport mérkőzések után három együttesnek volt nyolc pontja. Magyarországnak (12-7), Svédországnak (15-8) és Ausztriának (14-7). A kiírás szerínt ebben az esetben a gólkülönbségek döntöttek. Ez azt jelentette, hogy mi kiestünk a másik két csapatnak viszont egy harmadik mérkőzésen kellett eldöntenie a továbbjutást. Ezen a svédek 2-1 arányban nyertek.
Úgy estünk ki, hogy egyetlen egyszer sem veszítettünk! Mind a három másik csapat elszenvedett vereséget. Sajnos viszont nem győztünk eleget és még Máltát is mi vertük meg a legkevesebb góllal.
A világbajnokságot most is nélkülünk rendezték.