Nagyon kevesen voltak kíváncsiak a találkozóra.
Ez volt az első találkozásunk az USA válogatottjával. A vendég csapat csupa amatőrből állt. Jól ismert volt, hogy a tengeren túl az európai labdarúgás nem tartozik a népszerű sportok közé. Kicsit úgy is készültünk a mérkőzésre, hogy majd mosolyogva fogunk bemutatót tartani a vendégeinknek.

A válogatottban bemutatkozott Szabó György,  az a labdarúgó, aki a legidősebb volt (37 éves), amikor előszőr a válogatottba került.

Az amerikai csapat mindenkit meglepett. Nem kellett őket a labdarúgásra tanítani, vagy ha igen akkor tőlünk már nem volt mit tanulniuk. Ez az amatőr gárda fricskát mutatott válogatottunknak. Labdakezelésben, összjátékban, lövőtechnikában semmivel sem maradtak el a mieink mögött, sőt ezen a találkozón mindenképpen felettünk álltak.
Már az is megdöbbentette a nézőket (és a játékosokat is), hogy nem mi, hanem nekünk tartottak bemutatót. De az volt igazán elképesztő, ami az utolsó húsz percben zajlott le. A vendég csapat megszerezte a vezetést. Olyan símán, mintha eddig csak azért nem rúgtak volna gólt, mert udvarias vendégek és nem akartak. Tíz perc elteltével egyenlítési lehetőséghez jutottunk. A játékvezető 11-est ítélt a javunkra. Póczik  lőtte és az amerikai kapus nem is tudta védeni. De csak azért nem tudta, mert a labda méterekkel a kapu fölött hagyta el a játékteret. Mindezt még tetézte egy percek múlva kapott újabb gól.

A magyar futball egyik legkínosabb veresége! Az európai futballt még csak tanulgató vendégek meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak a kissé nagyképűen játszó magyar csapat ellen.