Dátum Esemény
1968. 05. 13. A párizsi diáktüntetések kiszélesednek. A csatlakozó munkások béremeléseket, rövidebb munkaidőt és több szociális juttatást követelnek.
1968. 05. 11. Az NSZK-ban diákok 30 ezres tüntetésen tiltakoznak a parlament egy, a demokratikus jogokat csorbító döntése ellen.
1968. 05. 10. A párizsi Sorbon diákjai ülősztrájkot kezdenek.
1968. 05. 03. Párizsban bezárják a Sorbont.
1968. 05. 01. Párizsban diáktüntetések kezdődnek, mert bezárják a Sorbon egyik fakultását.
1968. 04. 08. Csehszlovákiában új kormány kerül hatalomra. Az új vezetők elkötelezettek a januárban, Dubcek pártvezetővé történő megválasztása után megindult reformtörekvések mellett. A fő elemek a demokratizálódás és nyitás a nyugati országok felé.
1968. 04. 04. Az erőszakmentes, a színesbőrűek jogaiért síkra szálló polgárjogi mozgalmat meghírdető Martin Luther Kinget halálos lövés éri miközben Memphisben (Tenessee) egy gyűlésen beszédet mond. Halála nagyon megnehezíti a békés politizálás híveinek a helyzetét. Az általa kiharcolt polgári törvényeket, amelyek tovább csökkentik a színesbőrűek megkülönböztetését, halála után egy héttel iktatják törvénybe.
1968. 03. 27. Vadászrepülővel végrehajtott próbarepülés során életét veszti Jurij Gagarin, az első űrhajós.
1968. 03. 08. Diák tüntetések Lengyelországban.
1968. 02. 17. Mozambik egyik mecsetében egy katolikus pap a pápa felhívását ismerteti, amely arra szólít fel, hogy világszerte imádkozzanak a békéért. Ez az első eset, hogy katolikus pap mohamedán templomban prédikál.
1968. 02. 06. - 18. A X. téli olimpiai játékok versenyei Grenoble-ban.
1968. 01. 21. Az USA állományába tartozó B-52-es vadászgép 4 hidrogénbombával a fedélzetén lezuhan Dánia területén Thula város közelében. A bombák 2 méter mélyre sűllyednek Grönland jegébe és csak nehezen találják meg őket. Ez már a 30. atomfegyver baleset, szerencsére egyik sem járt "igazi" atomrobbanással.
1968. 01. 02. Dél-Afrikában Cristiaan Barnard elvégzi a második szívátültetést. A fehér bőrű betegbe egy balesetben elhunyt fekete férfi szívét operálják be, ami a műtét ténye mellett a legnagyobb szenzáció, figyelembe véve az ország aperheid politikáját. (A beteg 1969 augusztus 17-ig van életben.)
1967. 12. 03. Egy 55 éves dél-afrikai férfi kap a világon előszőr új szívet, egy 22 éves nőét. A szívátültetést Cristiaan Barnard professzor orvoscsapata hajtotta végre. A beteg 18 nappal később egy tüdőgyulladás következtében meghal, de a sikeresnek tekinthető beavatkozás további műtétek sorozatát indítja el.
1967. 06. 05. Kirobban Izrael és az arab országok közötti harmadik háború. Az összetűzések Izrael számára gyors és jelentős sikerekkel zárul. Június 10-én hivatalosan is befejeződik, így összesen 132 óra 30 percig tartott, de a legtöbb fronton már jóval ezt megelőzően véget ér. Ez az esemény a "hatnapos háború" néven válik ismerté.
1967. 02. 06. Az amerikai hadsereg Vietnamban lombtalanító vegyszereket alkalmaz a demilitarizált övezet erdőiben, hogy a Vietkong fegyveresei ne tudjanak oda észrevétlenül behatolni.
1967. 01. 27. Az USA, a Szovjetúnió és Nagy-Británia megállapodást írnak alá a vilgűr békés felhasználásáról és a kölcsönös segítségnyújtásról. Ugyanezen a napon három amerikai űrhajós veszti életét egy Apollo űrhajó próbáján.
1966. 07. 11. - 30. A VIII. labdarúgó-világbajnokságot Angliában rendezik és a házigazdák megszerzik a győzelmet is, a döntőben Anglia - Németország 4:2.
1966. 07. A világbajnokság trófeáját, a Jules Rimet-kupát egy sportbélyeg-kiállításról ellpoják. Végül még a küzdelmek megkezdése előtt előkerül egy londoni kertből.
1966. 06. 02. Az USA Surveyor-1 nevű szondája simán leereszkedik a Holdra és kiváló minőségű képeket sugároz.
1965. 12. 15. Az amerikai Gemini-6 és a Gemini-7 az űrben keveseb mint egy méterre megközelítik egymást.
1965. 11. 09. A nagy amerikai áramszünet napja. Helyi idő szerínt 18.27-kor New York-ban megszünik az áramellátás és ugyanez történik az USA 8 államában és Kanadában. Energia nélkülmarad mintegy 30 millió ember. Az üzemzavar 14 órán keresztül fennáll semmi nem működik, ami villamos áramot igényel. A káosz óriási az anyagi kár eléri a 100.000.000 dollárt.
1965. 07. 28. Az USA bejelenti, hogy 125 ezer főre emelik a Dél-Vietnamban állomásozó csapatok létszámát, fokozzák a behívásokat. Ezzel a két ország hadiállapotban állónak tekinthető.
1965. 03. 18. A Szovjetúnióban útnakindított Voszhod-2 űrhajón kéttagú legénység utazik Pavel Beljajev és Alekszej Leonov. Ez utóbbi fél órával az indulás után kilép az űrhajóból és a világon előszőr 10 perces űrsétát tesz, amit a TV kamerák közvetítenek.
1965. 03. 02. Az USA 160 repülőgéppel bombázza Észak-Vietnámot és bevetnek két zászlóaljnyi "bőrnyakút" (tengerészgyalogost).
1965. 02. 23. Az angol királynő lovaggá üti Stanley Matthews-t, a kiváló labdarúgót.
1964. 10. 14. Szovjetúnióban leváltják Hruscsovot. A helyére Alekszej Nyikolajevics Koszigin kerül.
1964. 10. 10. - 24. A XVIII. olimpiai játékokat Tokióban rendezik. 94 ország 5140 sportolója (683 nő) érkezik a szigetország fővárosába, hogy megküzdjenek 19 sportág 166 aranyérméért.
1964. 08. 02. Észak-Vietnami erők a térségben jelenlévő amerikai rombolót támadnak meg a Tonkini- (Vietnami-) öbölben. (A támadás 04-én megismétlődik.) Ezek az események tekinthetők az USA és Észak-Vietnam között kirobbant vietnami háború okainak.
1964. 07. 02. L. B. Johnson az USA elnöke aláírja az amerikai polgári törvényt, amely kimondja a fajok egyenjogúságát és megtiltja a megkülönböztetéseket. A faji megkülönböztetés elleni, már hosszú ideje tartó tiltakozások azonban folytatódnak.
1964. 07. Angliából most indúl hódító útjára a miniszoknya. A 30 éves tervező Mary Quant ezt megelőzően elsősorban a gyermekdivattal foglalkozott.
1964. 06. 17. - 06. 21. Labdarúgó Európa-bajnokság Spanyolországban. A döntőben Spanyolország - Szovjetúnió 2-1. Ekkor még Nemzetek Európa Kupályának hívták a tornát.
1964. 05. 24. Limában a Peru - Argentína válogatott mérkőzés után kitört óriási verekedés során tömegszerencsétlenség történik. A szomorú mérleg 350 halott és 500-nál is több sebesült.
1964. 01. 29. - 02. 09. A IX. téli olimpiai játékok versenyei Innsbruck-ban.
1963. 11. 22. Az amerkai elnök, John F. Kennedyt dallasi (Texsas) látogatása során merénylet áldozata lesz. Halála után 99 percel már új elnök Lyndon B. Johnson áll az USA élén.
1963. 10. 23. Anglia - Világválogatott 2:1! A mérkőzést az Angol Labdarúgó-szövettség megalapításának 100. évfordulója alkalmából játszák.
1963. 08. 08. Nagy-Britániában a Glasgow - London között közlekedő vonat postakocsiját kirabolják és 2,5 millió fontot visznek el. A rendkívűl pontosan megtervezett akció, a "nagy vonatrablás" néven szinte legendává válik.
1963. 08. 05. Három atomhatalom képviselői moszkvában egyezményt írnak alá, amely megtíltja a víz alatt, a légkörben és a világűrben folytatott atomkísérleteket, robbantásokat ("atomsorompó"). Franciaország a negyedik atomhatalom nem csatlakozik az egyezményhez.
1963. 06. 16. A Szovjetúnióban fellőtték a Vosztok-6 űrhajót, amelynek az utasa Valentyina Tyereskova, az első női űrhajós.
1962. 10. 28. A kubai válság lezárásaként Hruscsov elrendeli a Szovjetúnió kubai rakétabázisainak leszerelését, miután Kennedy garantálja, hogy az USA nem támadja meg Kubát.
1962. 09. 25. Kuba hozzájárúl, hogy a Szovjetúnió kikötőt kapjon a területén. Ez tovább fokozza az USA és a Szovjetúnió Kubával kapcsolatos konfliktusát (kubai válság).
1962. 08. 11. Egyszerre két szovjet űrhajó is a világűrbe emelkedik. Előszőr a Vosztok-3 A. Nyikolajevvel, majd a Vosztok-4 P. Popoviccsal a fedélzetén. Mindkettő augusztus 15-én érkezik vissza a Földre.
1962. 05. 30. - 06. 17. A VII. labdarúgó-világbajnokságot Chilében rendezik. Az ország annak ellenére vállalja a megrendezést, hogy 1960-ban emberemlékezet óta a legnagyobb földrengés rázta meg az országot. A trófeát a brazil csapat szerzi meg, a Csehszlovákia ellen elért 3:1-es győzelemmel.
1962. 03. 14. 18 ország résztvételével leszerelési konferencia kezdődik Genfben.
1962. 02. 20. John H. Glenn az első amerikai űrhajós a Mercury űrhajó, Friendship-7 kabinjában háromszor megkerüli a Földet.
1961. 08. 13. A berlini kérdés rendezése késik. Augusztusban minden addigit meghaladó számú menekült érkezik Berlin nyugati részébe (pl. csak 09-én 1926 személyt vesznek lajstromba). 13-a éjjelén a néphadsereg egységei drótakadájokkal váratlanul lezárják Berlin szovjet szektorát, 12-re csökkentik az addig meglévő 80 átkelő helyet. 15-én megkezdik a betonfal építését, 22-én az átjárók számát 7-re csökkentik. A "berlini fal" több évtizedes élete elkezdődött.
1961. 06. 03. Bécsben előszőr találkozik egymással Nyikita Hruscsov és John F. Kennedy.
1961. 05. 17. Az első ízben lebonyolított Kupagyőztesek Európa-kupájának (KEK) sorsát két mérkőzésen dönti el a fináléba jutott két csapat a Glasgow Rangers és az AC Fiorentina. Mind két találkozót az olaszok nyerik (2:0, 2:1), így övék a trófea.
1961. 04. 17. - 20. Kubában a Disznó-öbölben (Bay of Pigs) amerikában kiképzett, a CIA által támogatott kubai emigránsok szállnak partra. Mivel az előzetes várakozással ellentétben a kubaiak nem támogatják az offenzívát, az gyorsan kudarcba fullad és súlyos károkat okoz az amerikaiak külpolitikájának.
1961. 04. 12. Reggel 09.07-kor (moszkvai idő szerínt) Bajkonúrban felemelkedik és elhagyja a Földet a Vosztok-1 űrhajó, amelynek fedélzetén Jurij Gagarin a világ első űrhajósa tartózkodik. Az űrhajó 10.55-kor tér vissza. Az eltelt 148 perc alatt zajlott le a világtörténelem első űrutazása, amelynek során a 27 éves űrhajós megkerülte a Földet és 70 percet töltött a súlytalanság állapotában.


 
 
Előzmények
Válassz a listából