Dátum Esemény
1992. 02. 08. - 23. A XVI. téli olimpiai játékok versenyei Albertville-ban.
1991. 12. 21. A 15 volt szovjet állam közül 11 létre hozza a Független Államok Közösségét (FÁK). A Szovjetúniót feloszlottnak, Gorbacsovot leváltottnak nyilvánítják.
1991. 10. 30. Madridban hivatalos béketárgyalások kezdődnek a közel-keleti konfliktus megoldásáról a zsidók és az arabok között. A tárgyalások védnöke G. Bush amerikai elnök és M. Gorbacsov szovjet államfő.
1991. 08. 24. Mihail Gorbacsov lemond a Szovjet Kommunista Párt főtitkári posztjáról és javasolja annak feloszlatását.
1991. 08. 19. Szovjetúnióban a konzervatív erők puccsot kísérelnek meg a gorbacsovi reformfolyamatok leállítására. A puccs nem éri el a célját és két nap alatt végetér. Az ellenállás vezető alakja Boris Jelcin orosz elnök.
1991. 07. 31. Moszkvában George Bush amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő aláírják a hadászati atomfegyverekre vonatkozó START-szerződést. Ez az első olyan megállapodás, ami nem csak a fegyverzetek leszerelésére, de számuk korlátozására is vonatkozik.
1991. 06. 27. A jugoszláviai néphadsereg csapatai bevonulnak Horvátország és Szlovénia területére, ahol két nappal előbb kikiáltották a függetlenséget. Az ezzel megkezdődött polgárháborús (háborús) események súlyos pusztítást okoznak, mind anyagiakban, mind emberéletben.
1991. 02. 28. Tüzszünet lép életbe Kuvaitban. Egy nappal korábban Szaddám Huszein elfogadja az ENSZ összes határozatát.
1991. 02. 24. Kuvaitban megkezdődik a nemzetközi szárazföldi csapatok harca a megszálló iraki csapatok ellen.
1991. 01. 17. A békepróbálkozások sikertelensége után a nemzetközi csapatok megkezdik támadásukat a Kuvaitot megszálló Irak ellen.
1990. 09. 12. Moszkvában aláírják a "2+4-megbeszélések" záródokumentumát. A két német állam újraegyesül és Németország visszakapja szuverenitását.
1990. 08. 02. Iraki csapatok egy villámakció során lerohanják és néhány nap alatt elfoglalják Kuvaitot. Az esemény óriási nemzetközi felháborodást vált ki, még az arab országok körében is.
1990. 06. 08. - 07. 08. Ötvenhat év után másodszor is Olaszország rendezi a XIV. labdarúgó-világbajnokságot. A meglepetés eredményekkel tarkított találkozókon legsikeresebben a német és az argentín válogatott verekszi át magát. A döntőben Németország - Argentína 1:0.
1990. 03. 19. Véres magyarellenes megmozdulások zajlanak Erdélyben (Románia), amelyeket a hatóságok tétlenül szemlélnek. (Később, az események miatt több magyarnemzetiségű román állampolgárt elítélnek.)
1989. 12. 25. Romániában bíróság elé állítják és halálra ítélik N. Ceausescut és feleségét. Az ítéletet végre is hajtják. A tárgyalást és a kivégzést a televízió is sugározza.
1989. 12. 22. Romániában a kibontakozó népfölkelés megbuktatja Nicolae Ceausescut.
1989. 12. 17. Romániában több ezer magyar és román közösen próbálja megakadályozni, hogy Tőkés László református lelkészt elhurcolják temesvári lakásáról. Az akció végül rendszer ellenes tüntetéssé változik.
1989. 11. 09. 18:57-kor Berlinben bejelentik, hogy az NDK polgárai minden különösebb korlátozás nélkül utazhatnak külföldi országokba, tehát az NSZK-ba, vagy Nyugat-Berlinbe is. Ez gyakorlatilag a két németország közötti határ megnyitását jelenti, vagyis megszünik a határzár és "értelmét" veszti a berlini fal.
1989. 10. 17. Kaliforniában súlyos földrengés pusztít (csak az 1906-os földmozgáshoz hasonlítható). A károk jelentősek, az áldozatok száma meghaladja a 60-at.
1989. 08. 23. 650 km hosszú láncot alkotnak az állami önállóságot követelő, Szovjetúnió baltikumi területeinek lakói a Molotv-Ribbentrop paktum aláírásának 50. évfordulóján (ez tette lehetővé, hogy a Szovjetúnió bekebelezze ezeket a területeket).
1989. 06. 04. Kínában a több hete tartó diáktüntetéseknek, amelynek célja a demokrácia bevezetése és az emberi jogok tiszteletben tartása, véres erőszakkal vet véget a katonaság. A Mennyei Béke terét, ahol 100.000-es tömeg tart ülősztrájkot katonaság veszi körül és megtámadja a tüntetőket. Az áldozatok száma valószínűleg több ezer és mintegy 120.000 embert letartóztatnak.
1989. 04. 15. A sheffieldi Hillsborough-stadion a helyszíne annak az angol kupa találkozónak (FC Liverpool - Nottingham Forest), ami a futball történelem egyik legsúlyosabb katasztrófájával végződik. Több szerencsétlen körülmény összejátszása folytán a nézők között pánik tör ki. 95 (más források szerínt 108) embert agyonnyomnak, halálra taposnak vagy megfulladnak. A sebesültek és az oxigén hiány miatt súlyos agykárosodást szenvedtek száma meghaladja a 200-at.
1989. 03. 24. Óriási mennyiségű (44.000 t) olaj ömlik a tengerbe Alaszka partjainál egy léket kapott tartályhajóból.
1988. 12. 21. Skócia Lockerbie nevű települése fölött megsemmisül a PanAm egyik Boeing 747-es repülőgépe. A gépen tartózkodó 259 fő meghal. A lezuhanó roncsdarabok rendkívül súlyos károkat okoznak és további 11 embert ölnek meg. A tragédia okaként előszőr anyaghibára gondolnak, de később valószínűnek látszik hogy bombamerénylet történt.
1988. 12. 08. A remscheidi belvárosra (NSZK) amerikai bombázó zuhan, rombadöntve 12 emeletesházat. A repülőgép 300 m hosszan, szinte "utat vág" a városrészben. A halottak száma 6 és 50-en sebesülnek meg. Az eset a déli órákban történik, ennek is köszönhető, hogy az áldozatok száma nem magasabb.
1988. 12. 07. Rendkívül súlyos földrengés rázza meg a Kaukázust. Legfőképpen Örményországot érinti, de komoly károk vannak Grúziában és Azerbajdzsánban is. A halottak száma meghaladja az 50.000-et.
1988. 09. 17. - 10. 02. Végre, 12 év után ismét bojkott mentesen zajlik a XXIV. olipmiai játékok. 160 ország küldte el képviselőit (mintegy 10.000 sportolót), hogy 24 sprotág 237 versenyszámában mérjék össze tudásukat.
1988. 08. 20. A nyolc éve folyó Irak és Irán között kirobbant Öböl-háborúban életbe lép a fegyverszünet. A harcokban legalább 500.000 ember halt meg és a sebesültek száma eléri az 1.000.000-t.
1988. 07. 03. A Perzsa-öbölben egy USA hadihajó (később sajnálatos, de érthető tévedésnek minősítve a dolgot), lelő egy iráni polgári repülőgépet. Az áldozatok száma 290. Az USA az Öböl-háború miatt tartózkodik a térségben. Az eset után, főleg a jelenlét miatti mind erősebb tiltakozások miatt, megpróbálja felgyorsítani békéltető tevékenységét.
1988. 07. 03. Szovjetúnióban a Legfelső Tanács négynapos tanácskozáson lényeges változásokat fogad el. M. Gorbacsov lesz egyszemélyben a párt és az állam vezetője is, valamennyi hivatalt több jelölt közül választással kell betölteni, a hivatali idő maximum 5 év lehet, rögzítik, hogy minden állampolgárnak joga van az információhoz, stb.
1988. 06. 10. - 06. 25. Labdarúgó Európa-bajnokság a Német Szövetségi Köztársaságban. A döntőben Hollandia - Szovjetúnió 2-0.
1988. 04. 14. Afganisztán és Pakisztán Genfben megegyezést írnak alá, amely tartalmazza a szovjet katonaság kivonását Afganisztánból.
1988. 03. 12. Nepálban egy Katmanduban lejátszott labdarúgó-mérkőzést vihar kitörése zavarja meg. A nézők között kitört fejetlenség, pánik 90-nél is több ember halálát okozza, a sebesültek száma meghaladja a 100-at.
1988. 02. 13. - 28. A XV. téli olimpiai játékok versenyei Calgary-ban.
1987. 12. 08. A Wasingtonban (USA) tartott csúcstalálkozójukon Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan szerződést írnak alá valamennyi közepes-hatótávolságú (500-5000 km) atomfegyverük leszereléséről. Ez az első olyan egyezmény, amely nem csak szándékokat, hanem tetteket is tartalmaz, konkrétan 500 amerikai és 1500 szovjet fegyverrendszer leszerelését.
1987. 05. 28. A moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház mellett leszáll Cessna 172-es repülőgépével Mathias Rust német sportpilóta. A leszállás előtt 800 km-t repült engedély nélkül a szovjet légtérben anélkül, hogy bárki felfigyelt volna rá. A tér fölött néhány kört írt le és leszállás után autogrammokat osztogatott. (Később garázdaság, a repülési szabályok és a határok megsértése miatt négyévi munkatáborra ítélik. Az eset következtében komoly változások történnek a szovjet hadvezetésben.)
1986. 05. 31. - 06. 29. Kolumbia visszalépése után végül ismét Mexikó ad otthont a XIII. labdarúgó-világbajnokságnak. Ismét, hiszen tizenhat éve már volt házigazda a dél-amerikai ország. Először fordul elő, hogy valahol másodszor is megrendezhetik a világ labdarúgásának seregszemléjét. A döntőben Németország és Argentína csapatai találkoznak. A végső győzelem az argentín válogatatté, az eredmény 3:2.
1986. 04. 26. Ukrajnában (Szovjetúnió) az atomenergia békés felhasználásának legsúlyosabb balesete következik be. Éjszaka 1:24-kor a csernobili atomerőmű 4. reaktorblokjában robbanás történik, kigyúllad a reaktor is és a hirosímai atombomba radioaktivitásának kb. 40-szerese kerül a levegőbe. A keletkezett radioaktív felhőt a légáramlatok messzire sodorják.
1986. 04. 15. Az USA bizonyítottnak látja, hogy Líbia a nemzetközi terrorizmus támogatója és része volt több elkövetett merényletben, ezért bombatámadást intéz az ország ellen. Az akciót csak Nagy-Británia és Kanada és Izrael támogatja.
1986. 02. 28. Stockholmban ismeretlen tettes hátulról lelövi Olof Palmét, Svédország miniszterelnökét.
1986. 01. 28. Még csak 73 másodperc telt el a start óta, amikor az amerikai Cape Canaveralról (Florida) indított Challenger űrrepülő 17 km-es magasságban felrobbant. 6 hivatásos űrhajós vesztette életét. A szerencsétlenség oka, hogy egy tömítőgyűrű az indítás előtti éjszakai hideg miatt nagyon összezsugorodott és nem zárt rendesen. Sok probléma adódott ezzel a járművel, ezért már többször elhalasztották a rajtot. Az indító rakétát gyártó cég mérnökei az indítás előtti éjszaka is kérték a start ismételt elhalasztását, de ebbe sem cégük sem a NASA nem egyezett bele.
1985. 12. 27. Palesztín terroristák támadást hajtanak végre a bécsi és a római repülőtéren. A bécsi akcióban sebesül meg Szegedi-Molnár Géza is.
1985. 11. 19. - 20. Genfben lezajlik a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetúnió csúcstalálkozója. A megbeszéléseken egyetértenek, hogy folytatni kell a tárgyalásokat a biztonsági és leszerelési kérdésekről.
1985. 11. 13. Kolumbiában kitör a Nevado del Ruiz nevű vulkán. Ennek következtében iszaplavina borítja el a vulkántól 50 km-re levő kisvárost Armerot. A halottak száma meghaladja a 23.000-et, 20.000 válnak hajléktalanná, 2.500 a súlyos sebesült. (Geológusok, a veszélyt látva már 09. 16-án javasolták a kormánynak, hogy költöztesse el az embereket.)
1985. 07. 20. Szükségállapotot vezetnek be Dél-Afrika egyes területein. Így próbálják megfékezni a fekete többség (72%) akcióit a fehér kisebbséggel (16%) szemben. A kormány faji politikája ellen egyre hevesebbek a lázadások, még a fehérek körében is.
1985. 05. 29. Belgiumban a brüsszeli Heysel stadionban rendezik a BEK döntőt, a Juventus Torino és az FC Liverpool csapatai között. A mérkőzés kezdete előtt az angol szurkolók a lelátón rátámadnak az olasz csapat rajongóira. Óriási tömegverekedés, majd pánik tör ki. Az eseményeket a televízión keresztül egyenes adásban láthatják az otthon maradt szurkolók, érdeklődők. A szomorú eredmény: közel 500 sebesült és 39 halott. A mérkőzést 85 perc késéssel mégis lejátszák és az olaszok nyernek, de ezen a találkozón nem a sporté volt a főszerep. Ez volt a labdarúgás legnagyobb tragédiája.
1985. 03. 11. Mihail Gorbacsovot választják meg az SZKP főtitkárának. Személyében hosszú idő óta nem a megszokott öreg, beteg, hanem egy életerős tettrekész ember kerül vezető pozícióba.
1984. 08. 11. Ronald Reagan az USA elnöke egy rádió beszéde előtti mikrofonpróbán a következőket mondja:"Örömmel jelentem be Önöknek, hogy az imént írtam alá azt a törvényt, amely Oroszországot véglegesen törvényen kívül helyezi. Öt perc múlva kezdődik a bombázás." A "tréfát" a világ minden részén rosszallással fogadják.
1984. 07. 28. - 08. 12. A XXIII. olimpiai játékoktól (szerencsétlen válaszul 1980-ra) 15 keleti ország marad távol. Hiába minden, Magyarország versenyzői sem utazhatnak a seregszemlére. Végül így is 140 ország 6735 résztvevője (1567 nő) mérkőzik meg egymással 22 sportágban és osztoznak a 221 versenyszám érmein.
1984. 06. 12. - 06. 27. Labdarúgó Európa-bajnokság Franciaországban. A döntőben Franciaország - Spanyolország 2-0.


 
 
Előzmények
Válassz a listából